Alomtisztaság
A vadászgörény okos állat. Alomra szoktatható, ami azt jelenti, hogy az esetek nagy részében az alomtálcába végzi a dolgát. Előfordulhatnak ugyan kisebb balesetek, de az esetek nagy részében egy egészséges, jól nevelt vadászgörény képes a megfelelő helyen elvégezni a dolgát. Persze ez nem egyik napról a másikra fog bekövetkezni, a nevelés akár hosszú hónapok munkája is lehet.
Okai
A vadászgörény sokféle okból vécézhet nem megfelelő helyre. Az alomtisztaságra való szoktatásnál fontos, hogy megértsük a cselekvés okait, így tudjuk a legmegfelelőbben nevelni az állatot. Az alomtisztaság két részből áll: a ketrectisztaságból és a szobatisztaságból. Az első esetben a vadászgörény a ketrecen belül megtalálja és használja az alomtálcát, a második esetben a vadászgörény ketrecen kívül a megfelelő helyre vécézik. Előfordul, hogy egy ketrectiszta vadászgörény a szobában még mellépottyant, vagy fordítva. A vadászgörényt mindkét helyen meg kell tanítani a vécézőhelyek elhelyezkedésére és annak használatára.
A ketrecen belül a ketrec méretétől függően egy, vagy több alomtálca elhelyezése ajánlott. Ha nem használunk alomtálcát, nehezebb lesz adott sarokra szoktatni a vadászgörényt, és a higéniai követelmények sem megfelelők. Ketrecen kívül a legáltalánosabb, hogy a szoba több pontján helyezünk el alomtálcát úgy, hogy a kedvencünkre bárhol rájön a szükség, rálásson a tálcára, és pár méteren belül legyen az. Egyes vadászgörények képesek visszajárni a ketrecükbe (vagy - a szőnyeg helyett - a konyha kőpadlójára) dolgukat végezni, de nem ez az általános. Az alomtisztaságra nevelésnél néha kompromisszumokat is kell kötnünk, nem mindig tudjuk az akaratunkat teljes mértékben a vadászgörényre kényszeríteni. Előfordulhat, hogy vadászgörényünk igenis adott helyen szeretné, ha lenne egy almostálca, aminek elhelyezése a mi feladatunk.
Nem találja a helyet - a vadászgörénnyel meg kell értetni, hogy melyek azok a helyek, ahova szabad vécézni, és melyek azok a helyek, ahova nem szabad. Általában úgy szoktathatjuk le erről, hogy tudatjuk vele, melyek azok a helyek, ahova nem szabad vécézni. Itt azt használhatjuk ki, hogy általában az alvóhelyre, valamint az étkezés helyére nem vécéznek. Megfigyelhetjük ilyenkor esetenként, hogy görényünk ásni kezd a tálcában, mivel nem tudja, mire való.
Bosszú - ha nem tud felmászni valahova, ha zárt ajtókba ütközik, nem kapja meg az imádott sütifalatkát, amit a gazdi éppen eszik, vagy bármely más okból mérges, hajlamos odavécézni a görény, ahol épp áll. Ez általában az akadály melletti hely.
Jelölés - a vadászgörény székletmintával jelöli meg területét. Emiatt, különösen, ha idegen görényszagokat érzékel a területén, hajlamos azt felüljelölni. Ezen szocializálással, más görényekkel való gyakori találkozással segíthetünk, aminek során megszokja más görények szagát, és nem jelöli felül a szagokat.
Túl gyorsan kell - egyes vadászgörények szeretik az utolsó pillanatig visszatartani a vécézést. Amikor hirtelen úgy hozza a szükség, már nem érnek oda az almostálcához, és adott helyen végzik el a dolgukat, esetleg csíkban az almostálca felé.
Széklettartási problémák - ezt okozhatja betegség, szülés vagy műtét (különösen pl. bűzmirigy kivétel). Itt az orvosi okot kell megszüntetni, mely esetben állatorvosunk szolgálhat tanácsokkal.
Nevelés
A vadászgörény az esetek nagy részében a sarkokba, vagy fal mellett szereti elvégezni a dolgát. Amennyiben nyílt téren végzi el a dolgát, valószínűleg a bosszú, a túl gyors inger, vagy a széklettartási problémák állhatnak a háttérben, esetleg az, hogy a közelben nincs olyan fal, amit megfelelőnek ítélt. A legtöbb vadászgörény nem vécézik az alvóhelyére, vagy arra a helyre, ahol a táplálékát elfogyasztja. Szeret olyan helyre vécézni, ahol már érzi a szagot. Ezen tényeket felhasználhatjuk a nevelés során.
Kétféle technikával érhetünk el eredményt. Az egyik módszer lényege, hogy almostálcát helyezünk minden lehetséges sarokba, és a nem használtakat fokozatosan elvesszük a helyéről. A másik megoldás az, hogy megnézzük, hogy hova végzi a dolgát a görény, és oda rakjuk az almostálcát. Egy picit nehezebb megoldás lehet egy már fix helyen levő almostálcára szoktatni a görényt.
Az alomtálcára szoktatás eszköze, hogy azokra a helyekre, ahova nem szeretnénk, hogy a vadászgörény dolgát végezze, az alvóodújából származó rongyot helyezünk, vagy ott tálaljuk a vacsoráját. Ez nem minden vadászgörénynél működik, de a legtöbbnél igen. Ne várjunk hirtelen változást, nem biztos, hogy rögtön elsőre tanul a görényünk. Egyes esetekben a padlószőnyeg, vagy szőnyeg is ráveheti a vadászgörényt, hogy tiszteletben tartsa az adott helyet, de nem mindenki kerüli el ezeket a helyeket, és a padlószőnyeg tisztítása nehézkes.
Egyes vadászgörények szeretik, ha egy kevés termékminta az alomtálcában marad, így szag alapján könnyen megtalálják a helyét, míg mások olyan kényesek, hogy bármilyen maradványt találnak, máshova vonulnak dolgukat intézni.
Ha látjuk, hogy tolat, fölemeli a farkát, lerakja a fenekét, vagyis vécézni akar, akkor kapjuk föl a görényt, és rakjuk az almostálcába. Ne ijedjünk meg, ha a vadászgörény kiugrik a tálcából, vagy csak úgy tesz, mintha vécézne, kövessük, mivel hamarosan újra vécézésre alkalmas helyet fog keresni. Ha már elkezdte elengedni magát, hím görénnyel különösen vigyázzunk, mert ha felemeljük, esetleg a szoba távolabbi felére is juthat pisi.
Jutalmazzuk meg a vadászgörényt, ha jó helyre vécézik. Legyen az almostálcák közelében, (számunkra) könnyen elérhető helyen jutalomfalat, amivel megkínálhatjuk az állatot. Ne szidjuk és ne büntessük, ha nem vesszük észre azonnal a székletet, mivel a vadászgörény nem fogja összekapcsolni a tettét a következménnyel (büntetéssel). Ne büntessük meg nagyon, ha rossz helyre vécézik. Előnyben részesítendő a hibás viselkedést elkerülő gondolkodás, mint a büntetés módszere, hiszen igen gyakran csak utólag vesszük észre csintalan görényünk "ajándékát".
Egyes vadászgörényeket az anyjuk, vagy társuk megtanít az alomtálca használatára, de vigyázzunk, mert ez fordítva is elsülhet, azaz a már szobatiszta társ is elkanászodhat.
A vadászgörények vécézés után szeretik megtörölni a feneküket. Ha szőnyeg, vagy más tereptárgy miatt ez nem kívánatos, helyezzünk egy rongydarabot az almostálca elé, hogy azt használja.
![[logo]](skin/ferretskin/img/hu/logo.gif)
![[Leopold]](skin/ferretskin/img/Leopold/ferret_name.gif)
![[Magyar]](skin/ferretskin/img/flag_hu.jpg)
![[Angol]](skin/ferretskin/img/flag_en.jpg)